• Ápolónők világnapja - 1820-ban ezen a napon született Florance Nightingale brit ápolónő, aki tevékenységével a krími háborúban szerzett érdemeket.
  • Pongrác az első fagyosszent akit 14 éves korában Diocletianus császár uralkodása idején - keresztény hitéért lefejeztek.

Újabb pedofilbotrány a Krisztus Légiójában (index.hu)

Nehéz téma. Nem is tudom hogyan fogjak hozzá.

Először is ki kell jelentenem magamról, hogy a pedofilokat a világ legaljasabb, legvisszataszítóbb, legundorítóbb lényeinek tartom. Az ilyen lényeket - mert embernek biztosan nem nevezhetőek - jól be kellene lőni LSD-vel, megvárni míg hat az anyag, és a legdurvább horrortrippek közepette addig kínozni őket, míg teljesen be nem diliznek, és nyálafolyós-élőhullákká nem válnak. Akkor aztán kidobni őket valami szemétdombra ahol megrohadnak élve.

Nincsen a világon akkora bűn, mint az ártatlan gyerekek kínzása!

Viszont nem mehetek el a gondolat mellett, hogy a keresztény egyház támadása az utóbbi időben okkal történik, de legalább is valamilyen ártó szándék húzódik mögötte. Az én véleményem, hogy a Katolikus Egyház nem a pedofil papok egyháza, és nem gonosz emberek által felépített erőszakszervezet.

A katolikus egyháznak megvannak a hibái. Leginkább az, hogy emberek alkotják. A sötét középkor sötétsége részben nekik köszönhető. Nagyon sok ismert és valószínűleg annál is több ismeretlen ragyogó elme szenvedett az elnyomástól, kínzástól és máglyahaláltól miattuk. Nekik köszönhetően háborúk törtek ki, és aljas egyezségek születtek az erkölcs és az igazság kárára az elmúlt évszázadok során.

Azonban azt gondolom, hogy a keresztény szellemiséget nem az egyház vezetői és politikája képviselik, hanem azok a szerzetesek, lelkészek és papok akik közöttünk éltek, velünk szenvedtek, és saját szenvedéseik közepette is másokon segítettek. Mert voltak ilyenek. Nem is kevesen. Igenis van keresztény humanizmus.

Most pedig szeretnék egy kicsit továbblépni és filozofálgatni kicsit.

Az Európát az elmúlt évszázadokban összetartó kohéziós erő a keresztény szellemiség volt. A maga hibáival ennek köszönhető, hogy Európa nagyon sokáig egy irányba haladva, vezető erővé tudott nőni a világban.

A liberalizmus ezt a kohéziós erőt, sőt bármilyen kohéziós erőt a saját ellenfelének tart. Az egyént helyezi előtérbe. Az egyén pedig lehet hogy egy közösség tagjaként úgy érzi, hogy képes egyedül is megállni a helyét, de szerintem amikor igazából egyedül marad, hamar kiderül, hogy gyenge és sérülékeny. Az ember társas lény. Csoportban érzi jól magát, csoportban működik igazán hatékonyan. A csoportban nem kell mindenkinek mindennel törődni, mert mindenkinek megvan a saját feladata. Egy jól működő gépezet, amiben az egyes emberek a gép egyes alkotóelemei. Ha az alkatrészek nem működnek együtt, a gép szétesik, de legalább is nem működik jól. A csoportot tehát valahogy egyben kell tartani.

A kohéziós erő megszüntetése egy csoporton belül tehát a csoport szétesését fogja okozni. Szerintem éppen ez történik most Európában. A liberalizmus szétrobbant minket. Előbb országokra, aztán végül törzsekre. Mi tudná ezt megállítani? Mi tudná újra összefogásra kényszeríteni az embereket az öreg kontinensen? Talán a keresztény hit? Nem hiszem. Annak már túlságosan jól ismerjük a hibáit. Egy új háború? Ez sokáig működött, de abba sokan belehaltak, ráadásul egy mostani háborúban az egész emberi faj eltűnne. Erkölcsök? Nem, mert majmok vagyunk, és semmilyen erkölcsiség nem eredményezheti azt, hogy lemondjunk valamiről amit fontosnak érzünk.

Mi lenne az a közös érdek, ami egy irányba fordítaná a fejeket, ebben a liberalizmustól sújtott beteg Európában?

Életveszélyes a 3-as metró (index.hu)

Egy karbantartó levele került nyilvánosságra az index segítségével, ami a hármas, más néven az észak-déli metró immár köztudottan siralmas állapotáról szól.

A levelet az index oldalán olvashatja mindenki akit érdekel. Én azért választottam ezt a hírt, mert ez is a fővárosi TSZ elnököknek köszönhető. Az mindenki számára világos, hogy a helyzet előbb utóbb tarthatatlanná válik, és még az is előfordulhat, hogy valaki vagy valakik meghalnak. Akkor, de csak akkor, majd leszedik a keresztvizet valakiről, és az biztosan nem a Tarlós lesz.

Megjegyzem valóban nem ő tehet róla, hiszen a várost az előtte eltelt években a bal oldal, de legfőképpen a szadesz vezette. Akkor is amikor a fidesz forgatta az ország kormányát, de akkor is amikor a baller barátaik tolták a szekeret. Szóval kedves elvtársak, köszönjük a gondoskodást.

Egyébkén a levelet megfogalmazó úrnak teljes mértékben igaza van, a hibás nagy valószínűség szerint közülük kerül ki. A bíróság legalább is őket fogja elítélni, pedig Mindenki akinek volt már korábban főnöke tudja, hogy szél ellen nem lehet, de nem is ajánlatos pisilni.

Amúgy azóta megszólalt a Tarlós, és a dolgozói levél tartalmát puhítandó a BKV is. Persze-persze baj van, de nem akkora. Nem kell félni, hangulatkeltés van, de baj az nincs. Legalább is nem akkora mint gondoljátok.

Adja isten, hogy ne legyen!

Kormányjelentés a 2006 őszén szolgáló rendőrökről (hirado.hu)

Na igen, a 2006-os tüntetések. A helyzet akkor nem volt rózsás. Néha már-már háborúsnak is mondhattuk volna. Ebben sokan érdekeltek is voltak. Máig nem derült ki, hogy kik álltak a meglehetősen szervezettnek tűnő tüntetéssorozat mögött. Mert az biztos, hogy valakik álltak. Nem találgatok, nem érdekel, mindenki döntse el, hogy erről mit gondol. A ballerek szerint a Zorbán, a Jobberek szerint álruhás Gyurcsányisták.

Mindegy is, hogy a kettő közül mi az igazság, a lényeg az, hogy a rendőrségnek akkor olyan helyzettel kellett szembenéznie, amilyennel a rendszerváltás óta nem találkozhatott. Nem készítette fel őket senki ilyen akcióra, és ennek köszönhetően a reakciót is a helyzet szülte.

A rendőrök napok óta folyamatos nyomás alatt álltak. A ballerek azért baszgatták őket, mert nem végzik rendesen a munkájukat, és mikor sóznak már oda. A jobberek pedig szívták a vérüket, hogy miért ütik a magyart. Mindeközben pedig az utcán tömegek akarták a vérüket venni, és már nem bízhattak senkiben csak a mellettük álló bajtársaikban, akik velük együtt szidták a sorsot, hogy miért éppen a rendőri pályát választották.

A rendőröket akkor nagyon sokáig magukra hagyták. Ők voltak az egyetlenek, akiket pártállástól függetlenül mindenki hibáztatott.

Ha rendőr lettem volna 2006-ban bizony féltem volna, mert kövekkel, Molotov-koktéllal dobáló acsarkodó álarcos terroristák törtek az életemre. Ha rendőr lettem volna 2006-ban, most is félnék, pedig annak már 6 éve. Ha rendőr lettem volna 2006-ban most utálnék minden civilt, és minden politikust, és utálnám a rendszert amit hivatásom védeni, miközben tudom, hogy az értem csak addig áll ki, ameddig a politika úgy látja jónak. Ha rendőr lettem volna 2006-ban, most azt kérdezném miért?

A rendőröknek mindig bizonyítaniuk kell. Azt is meg kell indokolniuk ha jogosan járnak el. A rendőrök a rendet védték 2006-ban, és a rendet védik most is. Őket ki védi meg, ha fordul a politika szele?

A bejegyzés trackback címe:

https://nepnewsda.blog.hu/api/trackback/id/tr864503628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása