Ezen a kérdésen gondolkodom már napok óta, és nagyban segít a gondolkodásban az a tény, hogy a baller párt továbbra sem akar konstruktívan állni a témához, és az ultra jobberek, pedig továbbra is ultra jobberek, és Nagy-Magyarországos övcsatban szólalnak fel a parlamentben. Majd egyszer róluk is írok, amíg még lehet.

Szóval a csekkadó. Csekkadónak hívjuk, pedig pénzügyi tranzakciós adó, vagy mi a franc, a neve. Sokat ágáltak ellene, sokan ágáltak ellene, többek között én is. Viszont most gondolkodtam.

Ez a multi adó, a kisember szempontjából úgy néz ki, hogy a már megadóztatott nettó bérét újra és újra megadóztatják. Az átlagember pedig Magyarországon szarul él. Erről nem lehet vitatkozni. A lakosság nagy részének a nyugati árakat a nyugati fizetéseknek a töredékéből kell fedeznie. Ezt mindenki látja, és tudja, hogy igazságtalan. A hivatalosan publikált átlagfizetés nem éri el a 800 eurót sem. A többség ráadásul ennél is sokkal kevesebbet keres, az ő szempontjukból bármilyen új adó bevezetése mélyen húsba vágó lehet. Aki 2000 forintot költhet egy hónapban naponta, attól ezzel az adóval havonta ellopnak egy napot. 

Ha azonban az ördög ügyvédje akarok lenni, azt kell mondanom, amit a jobber sajtó szajkózik folyamatosan, hogy ez egy forgalmi típusú adó. Nem csak a szutykosseggűek fizetik hanem mindenki. Ez egy olyan igazi közteherviselős adó, mert ehéz alóla kibújni. Bárki aki Magyarországon vezeti a bankszámláját fizetni fog. És mondá az úr, hogy ez jó.

Már csak azt kell kitalálni, hogy a spórolásra egyáltalán nem szoruló, jólétben élő audis-mercis parasztok, hogyan akarják kikerülni ezt az adófajtát is, és előre felkészülni ezekre a helyzetekre. Mert enélkül nem működik. Sem a közteherviselés, sem a gazdasági felzárkózás.

Nézzük a baller sajtó újabb halálmadarát, a telefon adót. Percenként 2 forint. Na erre haragudtam a legkevésbé korábban. Számolok. Barátnőm van, nem feleségem, ezért sokat telefonálok. Napi 30 perc átlagban összejön simán. Azért ilyen sok, mert 0 forintos a percdíjunk, ugyanis céges mobilon hívhatjuk egymást. Azaz 60 forint naponta megszorozva 30-cal  az 1800, ehhez hozzájön még fél óra a többi kimenő hívással az még 60, tehát 1860, és kb 10 sms/hó, így kijön az 1880 forint havonta. Ez azt jelenti, hogy a havi 1590-es számlám 3470 Ft lesz, vagyis több mint a kétszeresét fizetem majd ezután az eddig megszokottnak. Ez sok. Nekem. Meg annak, akinek ebből egy napig kell élnie. És én még szerencsés vagyok, hogy vállalati csomaggal beszélek!

Itt azonban ismételten ki kell állnom ezen adó mellett. Ugyanis mindenki fizeti. A gazdag szöszke ugyanis nem fog kevesebbet picsogni csak azért mert apuka percenként két forinttal többet fizet. Nekünk csóróknak persze egy kicsit most jobban kell figyelniük a telefonáláskor, de ez is csak úgy lesz, hogy egy ideig visszafogjuk magunkat, aztán majd hozzászokunk, és végül el is felejtjük, ezt a percenként két forintot. Hacsak nem hallgatjuk reggeltől estig a klubrádiót. A kormány pedig újabb 200 milliárddal többet költhet a mi pénzünkből lejáró államkötvények visszavásárlására, és ismerős vállalkozói körök felfuttatására.

Egyébként ez ellen nem tehetünk semmit, a Politicus parlamentalis 'Hungaricus' ilyen fajta. Lop, csal és hazudik, hogy még többet lophasson és csalhasson. Az MSZP, a Kereszténydemokraták és bármennyire megdöbbentő a FIDESZ is lop. Ha az LMP vagy a JOBBIK kerülne kormányra, ők is ugyanúgy lopnának és csalnának. Többet kapnak? Többet lopnak, de talán több marad nekünk is! Egy kicsivel. Reméljük. Remélem. Szóval mi van még?

Ja az egykulcsos adó! Az viszont megbocsáthatatlan. Az teljesen igazságtalan, lélek- és embertelen. A közteherviselés megcsúfolása. A gazdagoknak több pénz, a szegényeknek több teher. Elképesztő, hogy ezt megcsinálták, és a Zorbán a tényeket önmagukból kifordítva, aszongya, hogy "az arányos adórendszer díjazza a munkát, hiszen aki többet dolgozik, az többet keres és jobban él". Erről azonban már írtam egyszer az egykulcsos adórendszerről  szóló blgomban.

Köszönöm a figyelmet!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nepnewsda.blog.hu/api/trackback/id/tr134474029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nincsensapka 2012.04.26. 21:07:01

Ne haragudj, de most nem értek egyet Veled. Na, nem az egy(két)kulcsos adó kérdésében, hanem a percdíj-adóban (így kell írni?). Ugyanis sok kicsi sokra megy. Percenkét 2 Ft, csekkenként, pénzfelvételenként, átutalásonként 1-2 Ft, az élelmiszerek ára (megjegyzem: 27% adó alapjáraton) folyamatosan emelkedik - hiszen napról-napra drágul az üzemanyag - a szállítási költségek emelkednek - mindez láncban, hiszen az alapanyagot is szállítani kell. A rezsiről ne is beszéljünk - ja, és azt mesélte a tesóm, aki egy kis faluban gazdálkodik, hogy a falu többsége a rendőrségi bírságokra kuporgat. Kis, szegény falu, autójuk sincs, de kopott a bringa gumija, gyalog meg nem az út jó oldalán mennek...
Hidd el. Sok kicsi bizony sokra megy. Nagyon sokra.

Magyarvagyok_Nemturista 2012.04.26. 23:38:24

@nincsensapka: Én csak azt mondom, hogy ez a kormány most talált két olyan adót, amit nem csak az a kétmillió ember fizet, aki valamilyen okból kifolyólag fbecsületesen tölti ki az adóbevallását, hanem a Fekete Pákó, a Győzike, a Gyurcsány, de még a Demján Sándor is.

Azt is leírtam, hogy annak a kétmilliónak, aki becsületesen fizet, ez további megterhelést jelent. Van akinek egy vagy több napi megélhetését egy hónapban, és ezeknek az embereknek ez csak egy újabb kizsákmányolása. Ez a kétmillió ráadásul már a rendszerváltás óta csak senyved. Mindent velük akarnak megfizettetni, és ha kétmilliónak kell ellátni tízet, akkor azt csak szörnyű igazságtalanságok árán lehet elérni. De ha most nem teszünk semmit, akkor ez így is marad.

Az egyetlen járható út, hogy az eddig nem fizetőket bevonjuk valahogy a közteherviselésbe. Nem tudom sikerülni fog -e, csak reménykedem abban, hogy igen. Kell, hogy sikerüljön, mert ha nem elbukunk!

Sokat gondolkodtam, hogy van -e más lehetőség. Te mint az egyetlen rendszeres olvasóm tudhatod, hogy nemrég még más véleményen voltam. De azért tartom magam jobbnak a bégető birkáknál, mert szeretek a saját fejemmel gondolkodni.

Összefoglalva úgy vélem, hogy nincsen más módszer a bevételek növelésére. A kormánynak ugyanis két választása volt.

Az első, hogy csak az eddig is rendszeresen fizető, de már kivérzett kétmilliót adóztatja. Akkor pedig jön a forradalom, vagy a fasiszták, vagy a forradalom és a fasiszták.

A másik, hogy csak kisebbet teker a présen, de megpróbál minél több embert alágyömöszölni. Szerintem ez volt a bölcsebb döntés, még akkor is ha ez sokaknak nem is olyan kis csavarintás.

nincsensapka 2012.04.27. 17:50:21

@Magyarvagyok_Nemturista: Valószínűleg nem csak én vagyok az egyetlen olvasód... :)
Értem én amit írsz és jelenleg valóban nem látszik másik megoldás. Mégis kell lennie valaminek - nem látom, nem is olvastam épeszű irányba mutató gondolatot sehol - de valahogy gyökeresen kellene változtatni - talán előbb a fejekben. Nézd csak meg a finneket! Nem olyan rég még a seggük lógott ki a gatyából, erre mindenüket betették az oktatásba - és most hol tartanak...
Szerencsére Pártunk és Kormányunk az oktatás kérdését szemmel láthatóan a szívén viseli.
Lehet hogy tényleg kellene itt egy nagytakarítás? (Félre ne érts, nem akarok balhét, erőszakot, nagyon nem, de...)
Félelmetes a fasizmus gondolata is, de most kezdünk egyre gyorsabban sodródni lukasenkói irányba - szerintem az sem vidám - és én ettől is nagyon félek.
Az az érzésem, hogy csak a felszínt kapargatjuk.
Nem hiszem el, hogy 10 M emberből nincs néhány okos profi aki feddhetetlen...
süti beállítások módosítása