Ki tudja mire való a szakszervezet? Kezeket fel! Úgy van, mindenki tudja.

Ígérem csak az eleje lesz unalmas, de lehet, hogy a vége is, szóval jobb ha csak a politikailag elkötelezettek olvassák. Jó alkalom lehet egy kis zsidózásra, vagy komcsizásra, bár a kettő mint tudjuk ugyanaz! Na?

A szakszervezet egy érdekképviseleti szerv. A munkások érdekeit képviseli. Azért van, hogy ne kelljen minden egyes embernek időpontot kérni az igazgatótól, hogy neki kevés a fizetése, hogy nem kap étkezési utalványt, hogy kevés a szabadnapok száma, és sorolhatnám még. Ezekről a témákról a dolgozók által megbízott szervezet, az úgynevezett "szakszervezet" tárgyal a munkáltatóval, minden dolgozó nevében.

A szakszervezet erejét pedig az adja, hogy sokan vannak. Kis Gyula mozdonyvezető véleménye senkit nem érdekel. Ha nem akar dolgozni, ne dolgozzon. Majd jól ki is rúgjuk, és találunk a helyére 10 másikat. Azért tömörülnek a mozdonyvezetők szakszervezetbe, mert ha a Kis Gyulán kívül minden egyes mozdonyvezető sztrájkolni kezd, leáll a vasút. Az pedig nem jó. Bevétel kiesés, őrjöngő utasok a várótermekben, közlekedési káosz, túlzsúfolt buszok, elégedetlen politikusok, stb. Meg kell egyezni, és így Kis Gyula jó eséllyel meg is kapja amit akart.

Most nézzük meg, hogyan csináljuk ezt mi itt ebben a hülyék országában.

Nálunk kétféle szakszervezet van. Az egyik balos, a másik jobbos. Az egyik csak akkor hajlandó sztrájkolni, ha balkormányos az ország, a másik csak akkor, ha jobbkormányos. Persze a szakszervezetek élén is pártkatonák ülnek, akik valószínűleg a pártkasszából is kapják a fizetést. ez persze rágalom, és be is perelhetnének érte, és ha megadnám a címem és a telefonszámom, valószínűleg meg is tennék.

Volt már rá példa, hogy jött egy levél egy ügyvédtől, de az adatvédelmi ombudsman akkor kihúzott a szarból, és nem kellett hárommillió forintos kártérítést fizetnem. Azóta nem is tudom, hogy van -e még ilyen hivatal egyáltalán.

Visszatérve az eredeti témához, feltenném a kérdést, hogy ez a felállás kinek jó? Hát persze, hogy nem a Kis Gyulának! Nem bizony, mert ha kirúgni nem is fogják, de mindenki nagyjából leszarja, hogy mit mond. Mert egyrészt tudják, hogy nem is ő mondja, hanem csak az ellenzéki TSZ elnökök, másrészt pedig a vasút nem fog leállni, mert a kormánypárti szakszervezetek úgyis felveszik a munkát, mert mint azt már mondtam vagy pártkasszából kapják a fizetést, vagy csak egyszerűen ennyire hülyék.

Szóval Kis Gyula nem kapja meg amit akar. Sem ma, sem holnap. Mert Kis Gyula ideológiailag el van kötelezve, még akkor is ha nem akar elköteleződve lenni. A szakszervezet pedig annyit ér, mint idei naptáron a tavalyi légypiszok. A gép forog az alkotó pihen. A rendszert megformáló politikusok dagonyáznak.

Van kérdés?

Köszönjük, taps, függöny!

A bejegyzés trackback címe:

https://nepnewsda.blog.hu/api/trackback/id/tr194456918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása