Szörnyű ez az ország. Ahol az embereknek nincsen munkája, és ha van, akkor is alig tud megélni belőle. Persze mondják, hogy a bruttó átlagkereset 219 000 friccs, ami nagyon jól hangzik, de én és rajtam kívül még sok ezren, sok tízezren nem keresnek ennyit. Még ennyit sem.

Ebből kell ruhát, cipőt, fogkefét, fogkrémet és szappant venni, hogy bemehessünk a munkahelyünkre. Ebből kell kenyeret, húst, tejet, zöldséget, gyümölcsöt venni, hogy legyen erőnk bejárni a munkahelyünkre. Ebből kell kifizetni a telefonszámlát, vízdíjat, közös költséget, villanyszámlát, hogy legyen honnan bemenni a munkahelyünkre. Ami marad elkölthetjük felesleges hívságokra mint az internet, könyvek, kábel tv, ajándékok a szeretteinknek, hogy embernek érezzük magunkat és legyen még kedvünk bemenni a munkahelyünkre.

Ha megkeressük az átlagbért, azt ennyi felé kell elosztanunk. Ha nem keressük meg, akkor is. Amúgy sokan nem keresik meg.

Tudjátok, mi a legrosszabb a szegénységben? Nem az, hogy nem vehetjük meg a pulykamellfilét. Hogy nincsen szélessávú internetünk. Hogy nincsen ájfón négyesünk.

Az a baj a szegénységgel, hogy megaláz minket. Amikor látod mások szemében a megvetést, vagy ami még rosszabb a sajnálatot. Amikor látod, hogy a gyerekednek nem tudod megadni mindazt amit megérdemel. Amikor mindezért nyolc, tizenkettő, ha szerencsés vagy akár 16 órát is dolgozol, de még ez sem elég. Amikor a saját munkaadód lop meg, és te nem tehetsz semmit, mert nem számítasz. Mert pótolható vagy, és száz másik ugrik azonnal a helyedre, mert megalázkodni még mindig jobb mint éhen halni. Ez a teljes kilátástalanság. Ez szörnyű.

Nem az a baj, hogy éhezünk, hanem az, hogy lenéznek miatta. Lenéz az Auchan, lenéz a Tesco, lenéz a Metro, de lenéz a szomszéd szőke kis-csaj is, mert foltozott gatyában jársz.

Úgy élünk, hogy igyekszünk erről nem venni tudomást. Mert mosolyogni kell, ha a szart is kipofozzák belőlünk. Mert emberek akarunk maradni.

Mi? Tanulni kellett volna, amikor még lehetett? Igazad van. Ha visszatekerhetném a időt, és mit nem adnék érte, hogy visszatekerhessem, most mercivel szaladgálnék, és azon gondolkodnék, hogy francia vagy magyar libamájat egyek.

Ha mindenki visszatekerhetné az időt, senki nem dolgozna az auchanban. Nem lennének építőmunkások. Nem túrná senki a földet. Nem söprögetnék a szemetet az utcán. Mert ezek olyan megalázó dolgok, ugye? Te szívesen csinálnád? Nem, mi? Persze, én sem ezt képzeltem gyerekkoromban, de valakinek meg kell csinálnia, nem? Mert mi lenne veled ezek nélkül?

Nem kell, hogy emberként becsülj, legalább azt becsüld amit csinálok! Érted. Neked. Add meg a tiszteletet, hogy embernek érezhessem magam! Kérlek! Csak ennyit kérek. Ember akarok lenni. Egy közületek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.