Az egész ellenzéki oldal fel van zúdulva, és egymásra kacsintgatnak, meghúzkodják egymás bajuszát, egymás vállára csapnak, és azt mondogatják, ez férfi munka volt. Fogást találtak a Fideszen, méghozzá olyat amit nem lehet kimagyarázni. Nem a költségvetés sarokszámairól van szó, nem a választások előtti ígéretekről, nem olyan dolgokról amit le lehet tagadni. Palya bácsi orvosi fokozatát ugyanis visszavonták. Volt nincs. Bevégeztetett. Az ellenzék első diadala mondhatnánk, de inkább kezdjünk el végre gondolkodni azon mi is történt.

Legelőször is sikerült bebizonyítani, hogy dr. Schmitt csalt. Akárki is írta ugyanis a doktori értekezést, az igazi alkotók neve nincsen feltüntetve a dolgozaton. Ez pedig csalás. Plágium, ahogyan azt sokan kiabálják, hiszen az elmúlt napokban megtanulták ezt a szót, és még pár hónapig emlékezni is fognak rá. A csalás tény. Emberi szempontból szégyenletes, erkölcsileg útálatos, tekintve az ezért felvett illetményeket gazdaságilag bűncslekmény, és még sorolhatnám. Schmitt Pál megmérettetett, és könnyűnek találtatott.

Ezeket a tényeket nehéz lenne letagadni, és erre a kormányoldal némasága talán a legjobb bizonyíték.  Nézzük akkor meg mit sikerült még ezzel elérni!

1. A Magyar tudományos fokozatok megítélése a közeljövőben sem fog változni. Hacsak nem rossz irányba. Ez mindazok számára, akik Schmitt úr módszereitől eltérően valódi tudományos kutatás eredményeként jutottak el a tudományos fokozatig, igen elkeserítő lehet.

2. Az ügy kirobbanása után indított vizsgálat bebizonyította, hogy a közélet töketlen bábjai a politika fogjai csupán. Az első "szakvélemény" trágyaszagú maszatolása valóban elképesztő volt, és szinte magam előtt láttam a remegő tanárbácsik izzadságtól fénylő arcát, amint a következményektől rettegve próbálnak megfelelni a tudós világ elvárásainak, és a politikai közélet szóvirágokkal ékes kegyetlen valóságának. Nehéz munka lehetett, és a bizottság tagjai valószínűleg a pokolba kívánták az egész ügyet, és közel voltak ahhz, hogy még azt a napot is elátkozzák magukban, amin megszülettek. Szembemenni a Fidesszel? Ma? Magyarországon? A nevünket vállalva? Te megtennéd? Én sem merném a nevemet ez alá a blog alá leírni vazzee!

3. Sikerült még azt is bebizonyítani, hogy a Magyar Köztársaság Magyarország Köztársasági Elnöke egy tökéletlen hülye csaló. Mert bizony mondom néktek, hogy ezzel a kofalármával nem a Fideszen lett fogás találva, nem az Orbán Viktorba rúgtatok bele, nem szereztétek vissza a demokráciát a jobboldali farkasoktól, és még csak pillanatnyi győzelmet sem aratott senki. Sikerült viszont az egész elnöki hivatalt lejáratni, és az elnöki posztot korábban betöltő emberekre szégyent hozni. Ezzel eggyüt tovább romlott az ország külföldi megítélése, és ismét bebizonyítottuk, hogy a mi egyik lábunk mindig készen áll arra, hogy a másikra taposson, csak azért, hogy ne ő lépje át először a célvonalat.

Tehát ami a kormánypárt lába alóli talajkihúzásnak indult, az ismételten Magyarország lejáratásával végződött.

Tökéletes kavarodás. De ti csak legyetek büszkék arra amit elértetek. Ha nem lennék a Scmittre annyira mérges, még sajnálnám is. De ti valószínűleg ezt sem értitek. :(

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nepnewsda.blog.hu/api/trackback/id/tr164349207

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A bukott elnök 2012.03.30. 06:53:24

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

88888888 2012.03.30. 01:06:36

sajnos valóban nem értem mit akarsz mondani. akkor az ellenzék járatta le magyarországot? mivel is? azzal hogy felháborodott azon ahogy a fidesz kezelte ezt az ügyet? hmm, érdekes logika... mint a bizottságé, aki megállapította hogy az egyetem a hibás, mert nem szólt schmittnek hogy másolni nem ér...:)
na gondold át.

Magyarvagyok_Nemturista 2012.03.30. 06:34:49

@88888888: Azt látom, hogy nem érted! :) Talán ha még egyszer elolvasnád, és ha akkor sem sikerül, majd segítek! :)

88888888 2012.03.30. 09:28:55

@Magyarvagyok_Nemturista: ennyi? olvassam el mégegyszer? ez aztán magyarázat. de a kedvedért oké.
talán ez volna a lényeg:"Tehát ami a kormánypárt lába alóli talajkihúzásnak indult, az ismételten Magyarország lejáratásával végződött.(...) De ti csak legyetek büszkék arra amit elértetek"?
azaz a szemét ellenzék saját politikai hasznát az ország jóhíre elé helyezve látványosan felháborodott smici csalásán? szólj ha nem jól értelmezlek!

88888888 2012.03.30. 09:56:19

ezzel amúgy egyetértek, mármint hogy politikusaink mindegyike (ellenzék és kormány) saját politikai és gazdasági érdekeit messze az ország érdeke elé helyezi.
de sztem ez az ügy csak arról szól, hogy mennyire nézik hülyének a népet, mennyire gondolja azt a kormány, hogy bármit megtehet. ebből a szempontból pedig sajnos akármennyire utálom, még gyurcsány felháborodásával is egyet kell értsek bármennyire is tudom, hogy mekkora álszentség van mögötte, hiszen ugyanezt csinálná fordított helyzetben.
de ismétlem most konkrét esetről van szó és az nem kifogás, hogy a másik ugyanilyen szemét.

nándi 2012.03.30. 09:57:47

Nem értem miért azokat okolod, akik utánajártak egy csalásnak, miért nem azokat, akik csaltak és/vagy pártolták/próbálták eltusolni a csalást.
Én értem, hogy ez Magyarország lejáratása is, de nem értek egyet azzal, hogy azok járatták volna akik utánajártak..
(a kommentemtemet tökéletesen pártatlanként írom, nem akarok én védeni senkit, csak nem látok semmi rációt az írásodban)

Magyarvagyok_Nemturista 2012.03.30. 10:22:25

A ráció:

Schmitt csalt. Amit tett undorító. Nem védem, mert amit tett az magánemberként is megbocsáthatatlan, de köztársasági elnökként, vagy hogyan is hívják most,százszor-ezerszer rosszabb. Eddig is befolyásolható buta pojácának tartottam, aki nem méltó az elődeihez, ami ezzel az esettel be is bizonyosodott.

Szerintem jobb lett volna, ha az egész ügy nem robban ki, mert sokkal többet ártott az országnak, mint abba bárki belegondol. Rajtunk röhög a fél világ, csak azért, hogy az ellenzék elmondhassa, hogy elért valamit. Pedig nem ért el semmit. A fideszesekből nem lesz kevésbé fideszes, a balosok pedig már nem utálhatják jobban az Orbánt. Rendben, lemond a Schmitt,de aztán mi lesz? Orbáné a parlament kétharmada, azt tesz a helyére akit akar. Az is csak egy báb lesz.

Tehát még egyszer felteszem a kérdést miért jobb most nekem?

Magyarvagyok_Nemturista 2012.03.30. 10:42:31

Hehh! Most nézem mit írtam! :) Azért írom, hogy még egyszer felteszem a kérdést, mert kétszer magamban is megkérdeztem! :D

88888888 2012.03.30. 11:47:45

@Magyarvagyok_Nemturista: azt nem tudom, hogy neked mitől lesz jobb, de nekem azért, mert a "rossz elnyerte méltó büntetését" vagy valami ilyesmi. nyilván forintban nem könnyű ezt megmondani, de igazából nem is tudom, hogy miben akarod mérni a "jobbságot".
persze sok minden nem fog változni csak valami kicsi, alig kézzelfogható, de vagy talán még annyi sem, de ha ebből indulunk ki, akkor a könnyen a "semminek semmi értelme" álláspontra juthatunk, ott meg legalábbis én még nem tartok.

Magyarvagyok_Nemturista 2012.03.30. 23:56:39

@88888888: A rohadt életbe! Be kell ismerjem, hogy nem értek magammal egyet mindenben. Azt még tartom, hogy nem kellett volna kirobbannia az ügynek, mert ezzel többet ártottunk Magyarországnak, mint amennyit egy ilyen féreg bukása megér.

DE A ROHADT ÉLETBE, A MAI INTERJÚJÁVAL FÖLBASZOTT EZ A BUTA FASZ! Elérte, hogy nem érdekel már semmi, holnap megyek tombolni a Sándor palotához!

Elnézést ha valakit megbántottam, és elismerem, hogy máshogy gondolkodtam erről korábban, de én képes vagyok fejlődni!

Menjünk és lapátoljuk ki ezt a szart a hivatalból, mert nem érdemli meg, hogy egy lapon emlegessék Göncz Árpáddal, Mádl Ferenccel és Sólyom Lászlóval! Egy ilyen patkány ne legyen Köztársasági vagy milyen Elnök! Majd találnak helyette valaki mást! Nálam már nem vagy Elnök Schmitt "csaló gazember" Pál!
süti beállítások módosítása