• Ápolónők világnapja - 1820-ban ezen a napon született Florance Nightingale brit ápolónő, aki tevékenységével a krími háborúban szerzett érdemeket.
  • Pongrác az első fagyosszent akit 14 éves korában Diocletianus császár uralkodása idején - keresztény hitéért lefejeztek.

Újabb pedofilbotrány a Krisztus Légiójában (index.hu)

Nehéz téma. Nem is tudom hogyan fogjak hozzá.

Először is ki kell jelentenem magamról, hogy a pedofilokat a világ legaljasabb, legvisszataszítóbb, legundorítóbb lényeinek tartom. Az ilyen lényeket - mert embernek biztosan nem nevezhetőek - jól be kellene lőni LSD-vel, megvárni míg hat az anyag, és a legdurvább horrortrippek közepette addig kínozni őket, míg teljesen be nem diliznek, és nyálafolyós-élőhullákká nem válnak. Akkor aztán kidobni őket valami szemétdombra ahol megrohadnak élve.

Nincsen a világon akkora bűn, mint az ártatlan gyerekek kínzása!

Viszont nem mehetek el a gondolat mellett, hogy a keresztény egyház támadása az utóbbi időben okkal történik, de legalább is valamilyen ártó szándék húzódik mögötte. Az én véleményem, hogy a Katolikus Egyház nem a pedofil papok egyháza, és nem gonosz emberek által felépített erőszakszervezet.

A katolikus egyháznak megvannak a hibái. Leginkább az, hogy emberek alkotják. A sötét középkor sötétsége részben nekik köszönhető. Nagyon sok ismert és valószínűleg annál is több ismeretlen ragyogó elme szenvedett az elnyomástól, kínzástól és máglyahaláltól miattuk. Nekik köszönhetően háborúk törtek ki, és aljas egyezségek születtek az erkölcs és az igazság kárára az elmúlt évszázadok során.

Azonban azt gondolom, hogy a keresztény szellemiséget nem az egyház vezetői és politikája képviselik, hanem azok a szerzetesek, lelkészek és papok akik közöttünk éltek, velünk szenvedtek, és saját szenvedéseik közepette is másokon segítettek. Mert voltak ilyenek. Nem is kevesen. Igenis van keresztény humanizmus.

Most pedig szeretnék egy kicsit továbblépni és filozofálgatni kicsit.

Az Európát az elmúlt évszázadokban összetartó kohéziós erő a keresztény szellemiség volt. A maga hibáival ennek köszönhető, hogy Európa nagyon sokáig egy irányba haladva, vezető erővé tudott nőni a világban.

A liberalizmus ezt a kohéziós erőt, sőt bármilyen kohéziós erőt a saját ellenfelének tart. Az egyént helyezi előtérbe. Az egyén pedig lehet hogy egy közösség tagjaként úgy érzi, hogy képes egyedül is megállni a helyét, de szerintem amikor igazából egyedül marad, hamar kiderül, hogy gyenge és sérülékeny. Az ember társas lény. Csoportban érzi jól magát, csoportban működik igazán hatékonyan. A csoportban nem kell mindenkinek mindennel törődni, mert mindenkinek megvan a saját feladata. Egy jól működő gépezet, amiben az egyes emberek a gép egyes alkotóelemei. Ha az alkatrészek nem működnek együtt, a gép szétesik, de legalább is nem működik jól. A csoportot tehát valahogy egyben kell tartani.

A kohéziós erő megszüntetése egy csoporton belül tehát a csoport szétesését fogja okozni. Szerintem éppen ez történik most Európában. A liberalizmus szétrobbant minket. Előbb országokra, aztán végül törzsekre. Mi tudná ezt megállítani? Mi tudná újra összefogásra kényszeríteni az embereket az öreg kontinensen? Talán a keresztény hit? Nem hiszem. Annak már túlságosan jól ismerjük a hibáit. Egy új háború? Ez sokáig működött, de abba sokan belehaltak, ráadásul egy mostani háborúban az egész emberi faj eltűnne. Erkölcsök? Nem, mert majmok vagyunk, és semmilyen erkölcsiség nem eredményezheti azt, hogy lemondjunk valamiről amit fontosnak érzünk.

Mi lenne az a közös érdek, ami egy irányba fordítaná a fejeket, ebben a liberalizmustól sújtott beteg Európában?

Életveszélyes a 3-as metró (index.hu)

Egy karbantartó levele került nyilvánosságra az index segítségével, ami a hármas, más néven az észak-déli metró immár köztudottan siralmas állapotáról szól.

A levelet az index oldalán olvashatja mindenki akit érdekel. Én azért választottam ezt a hírt, mert ez is a fővárosi TSZ elnököknek köszönhető. Az mindenki számára világos, hogy a helyzet előbb utóbb tarthatatlanná válik, és még az is előfordulhat, hogy valaki vagy valakik meghalnak. Akkor, de csak akkor, majd leszedik a keresztvizet valakiről, és az biztosan nem a Tarlós lesz.

Megjegyzem valóban nem ő tehet róla, hiszen a várost az előtte eltelt években a bal oldal, de legfőképpen a szadesz vezette. Akkor is amikor a fidesz forgatta az ország kormányát, de akkor is amikor a baller barátaik tolták a szekeret. Szóval kedves elvtársak, köszönjük a gondoskodást.

Egyébkén a levelet megfogalmazó úrnak teljes mértékben igaza van, a hibás nagy valószínűség szerint közülük kerül ki. A bíróság legalább is őket fogja elítélni, pedig Mindenki akinek volt már korábban főnöke tudja, hogy szél ellen nem lehet, de nem is ajánlatos pisilni.

Amúgy azóta megszólalt a Tarlós, és a dolgozói levél tartalmát puhítandó a BKV is. Persze-persze baj van, de nem akkora. Nem kell félni, hangulatkeltés van, de baj az nincs. Legalább is nem akkora mint gondoljátok.

Adja isten, hogy ne legyen!

Kormányjelentés a 2006 őszén szolgáló rendőrökről (hirado.hu)

Na igen, a 2006-os tüntetések. A helyzet akkor nem volt rózsás. Néha már-már háborúsnak is mondhattuk volna. Ebben sokan érdekeltek is voltak. Máig nem derült ki, hogy kik álltak a meglehetősen szervezettnek tűnő tüntetéssorozat mögött. Mert az biztos, hogy valakik álltak. Nem találgatok, nem érdekel, mindenki döntse el, hogy erről mit gondol. A ballerek szerint a Zorbán, a Jobberek szerint álruhás Gyurcsányisták.

Mindegy is, hogy a kettő közül mi az igazság, a lényeg az, hogy a rendőrségnek akkor olyan helyzettel kellett szembenéznie, amilyennel a rendszerváltás óta nem találkozhatott. Nem készítette fel őket senki ilyen akcióra, és ennek köszönhetően a reakciót is a helyzet szülte.

A rendőrök napok óta folyamatos nyomás alatt álltak. A ballerek azért baszgatták őket, mert nem végzik rendesen a munkájukat, és mikor sóznak már oda. A jobberek pedig szívták a vérüket, hogy miért ütik a magyart. Mindeközben pedig az utcán tömegek akarták a vérüket venni, és már nem bízhattak senkiben csak a mellettük álló bajtársaikban, akik velük együtt szidták a sorsot, hogy miért éppen a rendőri pályát választották.

A rendőröket akkor nagyon sokáig magukra hagyták. Ők voltak az egyetlenek, akiket pártállástól függetlenül mindenki hibáztatott.

Ha rendőr lettem volna 2006-ban bizony féltem volna, mert kövekkel, Molotov-koktéllal dobáló acsarkodó álarcos terroristák törtek az életemre. Ha rendőr lettem volna 2006-ban, most is félnék, pedig annak már 6 éve. Ha rendőr lettem volna 2006-ban most utálnék minden civilt, és minden politikust, és utálnám a rendszert amit hivatásom védeni, miközben tudom, hogy az értem csak addig áll ki, ameddig a politika úgy látja jónak. Ha rendőr lettem volna 2006-ban, most azt kérdezném miért?

A rendőröknek mindig bizonyítaniuk kell. Azt is meg kell indokolniuk ha jogosan járnak el. A rendőrök a rendet védték 2006-ban, és a rendet védik most is. Őket ki védi meg, ha fordul a politika szele?

  • Miskolc ünnepe - Ferenc József 1907-ben e napon adományozott koronás címert Miskolcnak. A város 1992 óta ünnepli ezt az eseményt.

Magyarország nanonagyhatalom (index.hu)

Szeretem amikor olyanokról olvasok, amikre mi magyarok büszkék lehetünk. Pártállástól függetlenül.

Egy nanométer kereken egymilliárdszor rövidebb egy méternél, vagyis egymilliószor elférne a vonalzó 0 utáni első két csíkja között. (Abban az esetben, ha a vonalzón van milliméter skála.) Szóval kicsi. Hivatalosan a nanotechnológia az 1-100 nanométer méretű dolgokkal foglalkozik.

Ma már ott tartunk, hogy ebben a mérettartományban is tudunk alkotni. Tudunk írni atomok ide-oda pakolásával, ha van hozzá felszerelésünk, akkor ezt el is tudjuk olvasni, és ami a legszebb és legérdekesebb, hogy működő gépeket tudunk létrehozni. Persze nem a gőzgépre kell itt gondolni, hanem egyszerű feladatokat elvégző struktúrákra, mint a tranzisztor.

A tranzisztor egy olyan elektromos kütyü, ami nagyon fontos alkotóeleme például a számítógépek processzorainak. Egy processzor teljesítményét a benne működő tranzisztorok száma határozza meg. Minél kisebb területen minél több tranzisztort tudunk összezsúfolni annál nagyobb számítási teljesítményt kapunk. Persze ezek a számítások kettes számrendszerben történő egyszerű 1-0 számítások, de sok ilyen egyszerű számítás összekapcsolásából olyan komplex programok működése oldható meg, mint a lövöldözős játékok, a repülőgép-szimulátor, vagy akár atomrobbanások szimulálása.

1971-ben az Intel által készített első mikroprocesszoron 2300 ilyen tranzisztort zsúfoltak össze, és ezzel 108 kHz sebességet értek el. 1985-re a 386-os procikon már 275 000 tranzisztor volt, ma pedig az Intel Core i5 négymagos processzorán 774 millió van belőlük, és gigahertzben kell mérni a teljesítményét. Durva.

Na ezek a tranzisztorok már nanométerben készülnek, és itt kap fontos szerepet a nanotechnológia.

További alkalmazási területek egyébként a sportszerek gyártása, gyógyszeripar, biotechnológia, egyéb informatikai és elektronikai kütyük, szóval a lehetőségek határtalanok. A nano-szinten összerakott dolgok sokkal erősebbek és tartósabbak, mint az azonos anyagból hagyományos módszerekkel készített tárgyak, de nem is ragoznám tovább. Akit érdekelnek a technika újdonságai olvassa a cikket.

Akkor mit is nyertem? (index.hu)

Igazi TSZ elnökös összeesküvésről lehet olvasni az index egy mai vezércikkében. Küldöm mindenkinek aki szereti. Mivel félek a perektől mint a pestistől, nem nagyon akaródzik írni az ügyről, de ilyen konspirációt már kiagyalni sem kis pálya. Állítólag már megint a rászorulókat és az államot nyúlja le valami tepsiszájú merci-huszár vállalkozó, akinek annyi pénze van, hogy nem bírja ki ha nem szerezhet még mellé egy kicsit. Persze nem is Magyarországon lennénk, ha nem történne valami hasonló. Egyébként el sem tudom képzelni, hogy valaki így reggelente a tükörbe tudjon nézni.

Külön felhívnám mindenkinek a figyelmét, hogy amíg valakit a bíróság bűnösnek nem ítél, addig megilleti az ártatlanság vélelme. Nem állítom hogy a cikkben leírtak igazak, de történetnek mindenesetre érdekes.

  • A mentők napja Magyarországon (1887-ben ezen a napon alakult meg az Önkéntes Mentőegyesület Magyarországon)
  • Madarak és fák napja

Hivatalba lépett Áder János (hirado.hu)

Schmitt helyére. Ez az ügy szerintem rengeteget ártott az országnak. Azért kell egy köztársasági elnöknek lemondania, mert másolta a disszertációját? Szörnyű. Persze most a jobberek mindent megtesznek, hogy Dr. Schmitt munkásságát Gyurcsány plagizálása üsse ki az emberek fejéből, de nekem ebből csak annyi jön le, hogy Magyarországon a diplomák értéke a felére zuhant az utóbbi két hónapban. Ami pedig még ennél is rosszabb, hogy külföldön is ez jön le, de ez persze senkit nem érdekel.

Az Áder amúgy jó választás. Van esze, tud helyesen írni, van véleménye, legalább is régen volt neki, és én még nem láttam mosolyogni sem, ami egy katonai parancsnoknál nem elhanyagolható tényező. Fontos feladata lesz, hogy ne kössön bele a Zorbán törvényeibe, de tartsa fenn a demokrácia látszatát Magyarországon. Attól nem félek, hogy a következő kormány munkáját akadályozni fogja, mert a következő kormány is a Zorbáné lesz, bár talán nem kétharmaddal.

Újraírná a gyermekétkeztetés szabályait a Jobbik (hirado.hu)

Érdekes hír, és talán támogatni is lehetne. Nem arról van szó ugyanis, hogy turulpörköltet kell enni, hanem a büfék bezárása, és az automaták kitiltása, hogy a gyerek ha eszik, ne chipset meg csokit egyen, hanem tápláló ételt a konyháról, ami egészséges alapanyagokból készül. Ezt kérem még a Jamie Oliver is támogatná!

Egy óra alatt megoldható az ügynökkérdés (index.hu)

Na ez vicces kérdés. A rendszerváltás óta állandó téma, hogy kik voltak ügynökök, és mit csináltak, és mikor bűnhődnek. Egyébként ez a téma általában ellenzéki oldalon merül fel újra meg újra, hiszen nekik könnyű róla beszélni, mert tudják, hogy a kormányzó párt úgysem fog semmit tenni az ügy érdekében, csak úgy ahogyan ők sem tették meg amíg kormányon voltak.

A kérdést bizonytalanság és ködösítés lengi körül immár 22 éve. Ez lett Magyarország 51-es körzete.

Az 51-es körzet köré Amerikában jól működő turisztikai és szolgáltató ipar éplült. Nekem még ufós pólóm is van onnan, amit az interneten rendeltem. Ott még a hülyeségből is képesek pénzt csinálni.

Az az ötletem támadt, hogy valami hasonlót mi is csinálhatnánk, hogy legalább ennyi hasznunk legyen belőle. Szervezhetnénk túrákat Budapestre, ahol a turistáknak titkosszolgálati módszereket tanítanánk, és elküldenenénk őket adatokat gyűjteni számukra ismeretlen emberekről. A győztes 3/3-as pólót kap. Esetleg teszünk rá egy I was a spy in Budapest vagy I am a traitor kind of guy esetleg I am coward feliratot.

Egy átlagember véleménye, ami a sok titkolózás miatt bennem is kialakult, hogy a törvényhozóink valamilyen módon köthetőek a szocialista titkosszolgálathoz. A parlamentben a TSZ elnökök valamint az ő fiaik és talán unokáik ülnek, akik nem lennének boldogok, ha apuciról kiderülne, hogy munkásőr vagy besúgó volt. egyébként ezeknek a TSZ elnököknek immár 22 éve volt, hogy kibányásszák az őket sértő iratokat a levéltárból, és nagyon is valószínű, hogy ha meg is próbálnánk feltárni a múltat, csak foghíjas dokumentumokat találnánk. Ez kérem az én összeesküvés elméletem.

Már régen nem írtam semmiről. Nem azért, mert mindennel elégedett vagyok, de talán nem történt semmi ami egy átlagos nap eseményeinél jobban lázítaná a vérem. Csak a szokásos handabandázás.

A népnewsásról most csak a sárgacsekk díj eltörlése jut eszembe, ami a mi szempontunkból jó hír, a telekommunikációs cégeknek nem annyira. Ők ugyanis fizetnek a postának a csekkekért, és ez rontja a profitot. Nem lepődnék meg, ha hamarosan áremeléssel terhelnék ránk ezt is valahogy.

Ezenkívül úgy tűnik uborkaszezon van. Csupa jó hír van a hirado.hu-n, mint az megszokott. Most még az Európai Unióban is nagy dolgok történnek, mert lazább fiskális politikáról és a növekedést támogató intézkedésekről van szó. Rémszem ezt már régen megmondta kérem, csak akkor azt mondták, hogy nem konzervatív. Na majd most jöhet azzal, hogy Ő megmondta. Ja! A múlt hét péntek óta 20 forinttal csökkent a benzin átlagára, és Gyurcsány szakdolgozatára úgy lecsapott a fidesz, mint éhes tyúk a takonyra. Ki kell ugyanis verni az emberek fejéből, hogy a Schmitt másolt, és mi alkalmas erre leginkább, ha nem egy baller csaló. No comment. Egyébként ki látott már TSZ elnököt, aki saját diplomamunkát ír? (Nincsen rá idejük.)

Az egyetlen rossz hír, hogy görögország miatt széteshet az eurozóna. Kíváncsian várom a  fejleményeket.

Ezen a kérdésen gondolkodom már napok óta, és nagyban segít a gondolkodásban az a tény, hogy a baller párt továbbra sem akar konstruktívan állni a témához, és az ultra jobberek, pedig továbbra is ultra jobberek, és Nagy-Magyarországos övcsatban szólalnak fel a parlamentben. Majd egyszer róluk is írok, amíg még lehet.

Szóval a csekkadó. Csekkadónak hívjuk, pedig pénzügyi tranzakciós adó, vagy mi a franc, a neve. Sokat ágáltak ellene, sokan ágáltak ellene, többek között én is. Viszont most gondolkodtam.

Ez a multi adó, a kisember szempontjából úgy néz ki, hogy a már megadóztatott nettó bérét újra és újra megadóztatják. Az átlagember pedig Magyarországon szarul él. Erről nem lehet vitatkozni. A lakosság nagy részének a nyugati árakat a nyugati fizetéseknek a töredékéből kell fedeznie. Ezt mindenki látja, és tudja, hogy igazságtalan. A hivatalosan publikált átlagfizetés nem éri el a 800 eurót sem. A többség ráadásul ennél is sokkal kevesebbet keres, az ő szempontjukból bármilyen új adó bevezetése mélyen húsba vágó lehet. Aki 2000 forintot költhet egy hónapban naponta, attól ezzel az adóval havonta ellopnak egy napot. 

Ha azonban az ördög ügyvédje akarok lenni, azt kell mondanom, amit a jobber sajtó szajkózik folyamatosan, hogy ez egy forgalmi típusú adó. Nem csak a szutykosseggűek fizetik hanem mindenki. Ez egy olyan igazi közteherviselős adó, mert ehéz alóla kibújni. Bárki aki Magyarországon vezeti a bankszámláját fizetni fog. És mondá az úr, hogy ez jó.

Már csak azt kell kitalálni, hogy a spórolásra egyáltalán nem szoruló, jólétben élő audis-mercis parasztok, hogyan akarják kikerülni ezt az adófajtát is, és előre felkészülni ezekre a helyzetekre. Mert enélkül nem működik. Sem a közteherviselés, sem a gazdasági felzárkózás.

Nézzük a baller sajtó újabb halálmadarát, a telefon adót. Percenként 2 forint. Na erre haragudtam a legkevésbé korábban. Számolok. Barátnőm van, nem feleségem, ezért sokat telefonálok. Napi 30 perc átlagban összejön simán. Azért ilyen sok, mert 0 forintos a percdíjunk, ugyanis céges mobilon hívhatjuk egymást. Azaz 60 forint naponta megszorozva 30-cal  az 1800, ehhez hozzájön még fél óra a többi kimenő hívással az még 60, tehát 1860, és kb 10 sms/hó, így kijön az 1880 forint havonta. Ez azt jelenti, hogy a havi 1590-es számlám 3470 Ft lesz, vagyis több mint a kétszeresét fizetem majd ezután az eddig megszokottnak. Ez sok. Nekem. Meg annak, akinek ebből egy napig kell élnie. És én még szerencsés vagyok, hogy vállalati csomaggal beszélek!

Itt azonban ismételten ki kell állnom ezen adó mellett. Ugyanis mindenki fizeti. A gazdag szöszke ugyanis nem fog kevesebbet picsogni csak azért mert apuka percenként két forinttal többet fizet. Nekünk csóróknak persze egy kicsit most jobban kell figyelniük a telefonáláskor, de ez is csak úgy lesz, hogy egy ideig visszafogjuk magunkat, aztán majd hozzászokunk, és végül el is felejtjük, ezt a percenként két forintot. Hacsak nem hallgatjuk reggeltől estig a klubrádiót. A kormány pedig újabb 200 milliárddal többet költhet a mi pénzünkből lejáró államkötvények visszavásárlására, és ismerős vállalkozói körök felfuttatására.

Egyébként ez ellen nem tehetünk semmit, a Politicus parlamentalis 'Hungaricus' ilyen fajta. Lop, csal és hazudik, hogy még többet lophasson és csalhasson. Az MSZP, a Kereszténydemokraták és bármennyire megdöbbentő a FIDESZ is lop. Ha az LMP vagy a JOBBIK kerülne kormányra, ők is ugyanúgy lopnának és csalnának. Többet kapnak? Többet lopnak, de talán több marad nekünk is! Egy kicsivel. Reméljük. Remélem. Szóval mi van még?

Ja az egykulcsos adó! Az viszont megbocsáthatatlan. Az teljesen igazságtalan, lélek- és embertelen. A közteherviselés megcsúfolása. A gazdagoknak több pénz, a szegényeknek több teher. Elképesztő, hogy ezt megcsinálták, és a Zorbán a tényeket önmagukból kifordítva, aszongya, hogy "az arányos adórendszer díjazza a munkát, hiszen aki többet dolgozik, az többet keres és jobban él". Erről azonban már írtam egyszer az egykulcsos adórendszerről  szóló blgomban.

Köszönöm a figyelmet!

 

süti beállítások módosítása