Ma reggel üvölteni tudtam volna, ha nem aludna még mindenki körülöttem. Ők valószínűleg nem díjaznák ha arra ébrednének, hogy kedves családtagjuk üvöltve, ököllel veri az asztalt. Katona-koromban tanúja voltam egy hasonló esetnek, és az ott tapasztaltak arra intettek, hogy ne tegyem.

Viszont az érzelmek elfojtása káros hatással van a szervezetre. Nem csak pszichikai, de fizikai hatásai is. Szóval nem kockáztatok egy májgyulladást, és inkább billentyűt ragadok.

Azt olvastam a hirado.hu-n, hogy a Zorbán állampapír vásárlásra buzdítja a polgárokat. Az állampapír vásárlása jó dolog. Hosszú távú biztos befektetési forma. Nincsenek magas hozamok, mint egyes esetekben a részvény-piacon, de amit megígértek azt biztosan megkapod. Az állam vállal rá garanciát, és csak egy államcsőd esetén lehet elbukni ezeket a papírokat, és ez nem egy gyakori eset. Persze most a görögöknél más a helyzet, ott sokan buktak nagyon sokat, de higgyétek el nem ez az általános. Állampapír=Biztonság. Görögországot leszámítva persze. Egy átlagos befektetői portfólió 5-10%-a valamilyen ország állampapírja, vagy országok állampapírjai alkotják, hogy ha nagy a bukó, maradjon valami. Az is igaz, hogy ha nagy a córesz a tőzsdén, a bróker állampapírokba menekíti a pénzét.

Na minket ez a Zorbán - és most azt kell mondanom - ez a görény arra buzdít, hogy vegyük ki a pénzt a párnacihából, és alacsony kamatra kölcsönözzük ki a Zállamnak. Ami nem is lenne rossz ötlet, egy működő demokratikus államban. Csakhogy nálunk ezért megbasszák a szánkat. Nem kicsit, nagyon!

A párnacihából előkerülő pénzecske ugyanis súlyos rábaszásokkal jár. A NAV vagyonosodási vizsgálata követi, és eddig mindenkit meg is bűntettek érte.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Éveken keresztül dolgoztál, adóztál, kuporgattad a pénzed, hogy ha bármi történik ott legyen kéznél. És nemcsak bármi történt, hanem minden. Minden szar. De a te pénzed ott van. Jó lesz az unokáknak, mert nekik már úgy sincsen mit félre tenni.

Aztán jön a Zorbán, és azt mondja add nekünk kölcsön. Mert hívja ezt bárki befektetésnek, ez kölcsön.

Mi kölcsönadjuk, és jóleső érzéssel térünk aludni. Csak azt felejtik el mondani, hogy amíg mi jóleső érzéssel alszunk, valaki szintén jóleső érzéssel egy akkora bránert tol a seggünkbe, hogy akkorát még nem látott a világ.

Szóval a Zorbán arra kér, hogy baszassuk meg magunkat a NAV-val. Én nem tudom, én rájuk szavaztam, de alapból gyűlölöm ha baszogatnak, különösen akkor ha mindezt egy ekkora lóbaszó nagy fasszal akarják megtenni. Most eljött a Kurva-anyázás ideje!!! Nem kellenek ide zsidók, ha a magyar is ekkora geci tud lenni!!!

Hol máshol, mint az indexen lehetett olvasni arról, hogy Magyarország lett a sereghajtója a közép-európai régiónak.

Meglepődtél?

Nem.

Érdekel?

Igen, de csak most, hogy ilyeneket írnak. Holnap már nem érdekel.

Pedig attól, hogy az Indexen olvasod, még lehet igaz! Pedig attól, hogy ez nincs hatással a holnapi kenyér árára, még lehet probléma. Pedig attól, hogy azt hiszed nincs baj, még elsüllyedhet ez a hajó is.

Megmondó ember vagyok, hát megmondom szerintem mi a baj.

Az a baj, hogy magyarok vagyunk. Ennek pedig súlyos következményei voltak eddig is, és lesznek ezek után is.

Európainak tartjuk magunkat, és büszkék vagyunk az ezeréves múltunkra. Azt gondoljuk magunkról, hogy mi egy nagyra hivatott nemzet vagyunk. Azt gondoljuk magunkról, hogy a világ nélkülünk szegényebb lenne. Azt gondoljuk magunkról, hogy minket mindig eltiportak a galád vascsizmások, és tulajdonképpen mi nem tehetünk arról, hogy a tatárok beözönlöttek, hogy a törökök itt voltak 150 évig, hogy aztán az osztrákok üljenek a nyakunkra, és őket a a németek majd az oroszok váltsák. Mindez idő alatt az ország területe kétharmaddal csökkent, európára gyakorolt kulturális és politikai befolyásunk pedig a nullával egyenlő. Utálnak minket a szomszédaink, lenéznek minket a nyugati országokban, ahogy mi is fennhéjázóan viselkedünk a tőlünk keletre lévőkkel.

Mindeközben a parlamentben a haszonleső politikusok egy új nemzedéke mentében jár, Nagy-Magyarországos övcsatot tűz az övére, kimondva-kimondatlanul idegengyűlöletet szít, és megnevezetlenül is a zsidókat teszi felelőssé azért, hogy Magyarország itt tart. Mert tudvalevő, hogy mindenki zsidó, aki nem Magyar. Az amerikaiak, a franciák, a németek, és mindenki akinek pénze van, és félti tőlünk az vagy zsidó, vagy zsidóbérenc.

Nem is értem miért erre pazarlom itt a sorokat, nem erről akarok írni. Hanem arról, hogy hogyan jutottunk idáig.

Nem a XX: században kezdődött, hanem már jóval előtte. A hét vezérrel. Mert heten voltak. Hét ember pedig nem akarhatja ugyanazt. Ez lett a magyar nemzet átka. A Magyar történelem folyamán, senkinek soha nem sikerült elérni, még a legrátermettebb vezetőknek sem, hogy ebben az országban egyetértés legyen. Hogy egy célért mozgósítsuk az energiáinkat. Hogy felismerjük az összefogásban rejlő erőt.

Szerintem a földön nincs még egy ország, ahol ennyi ember utálja egymást. Ahol ennyi ember gyűlöli a szomszédját, és fél mindenkitől akit nem ismer, mert magából indul ki, és azt gondolja, ha Ő megtenné, a másik is megfogja. Bizalmatlanság, félelem, rosszhiszeműség, és mindezek tetejébe még haszonlesés. Olyan koktél van bennünk összegyúrva aminél rosszabbat még nem ivott a világ. Azon csodálkozom, hogy mivel érdemeltük ki mégis a fennmaradást.

Mielőtt jöttek a tatárok, és ezt a Tormay Cécile könyvében olvastam, minden magyari úr nagyban leszarta, hogy mit mond a Király. Mert IV. Béla időben kezdte a riasztást, és kérte a nemeseket, hogy építsenek kővárakat, hogy készüljenek ostromra, mert jön a tatár könnyűlovas horda.

Nem készültek. Nem építettek. Nem hitték el amit a Király mondott, mert magukból indultak ki, és inkább azzal voltak elfoglalva, hogy a kunoknak bezzeg földet osztogatnak, és ők nem kapnak semmit, sőt tőlük vesznek el. Szemét-mocskos-rohadt király.

A tatárok pedig jöttek. És nem találtak kővárakat. Ahol mégis, azt kikerülték. Volt még rajtuk kívül is mit fosztogatni.

A törökök? Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás sikerrel verte vissza a terjeszkedő oszmán birodalom próbálkozásait. Miért? Mert keménykezű faszagyerekek voltak, akik nem hagyták magukat befolyásolni a magyari-uraktól, akik akkor is húszan harmincféle érdek mentén próbáltak helyezkedni. Kellő hatalommal bírtak ahhoz, hogy mindenki kussoljon körülöttük, és azt tegye amit ők mondanak. Nem is sikerült a töröknek bevenni az országot.

Aztán jött a hatalom gyengülése, jött a Habsburg ivadék, és jött Szapolyai, aztán jöttek a törökök is, és rövidesen Magyarország három részre szakadt.

A magyari-urak eztán sem nyugodtak. Miután Savojay Jenő kitakarította a törököt Budáról, azt vártuk, hogy Ő is menjen. Nem ment. A Habsburgok pedig a nyakunkon maradtak, tovább mint a törökök. Mert velünk könnyű dolguk volt. Egy pofon ide, egy tallér oda, és mi ahelyett, hogy felismertük volna az egységben az erőt, megint pártoskodással zúztuk szét saját magunk jövőjét.

Rákóczi is Bécsben élt egy ideig. Szórta a pénzt, próbált beilleszkedni, de a gyökerei végül nem eresztették, és vesztére egy olyan nemzet forradalmának állt az élére, amelyik első az árulásban, ha kap kekszet és szexet. Tudták ezt a Habsburgok is, és ha nem is könnyen, de legyőzték a lázadókat. Csak néhány nemes magyari-úr kellett hozzá, akiknek jó időben kellett felajánlani pénzt vagy hatalmat.

Aztán ott van 48. Nem véletlenül tartom ma is Március 15.-ét a legnagyobb magyar ünnepnek. A legtöbben ekkor voltak képesek összefogni a közös ügyért. Az összes magyar kisebbség képviseltette magát a hősök között. Akkor valahogy nem tudott fogni rajtunk a magyar-átok. Egy ideig. Aztán felülkerekedett a magyar-virtus, és Kossuth kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. Ez mindent semmivé tett. Ennek köszönhető, hogy a Habsburg-ház szövetségesre talált, és az oroszokkal kiegészülve képesek voltak minket legyőzni. Pedig akkor megvolt az esély. Egy buta hiba kellett hozzá, hogy elbukjunk.

Végül azonban a Habsburgok is belátták, hogy a forradalmak helyett jobb kiegyezni velünk, hiszen túl sokba kerül a rend folyamatos fenntartása egy olyan államban, ahol a magyar virtus uralkodik. Kiegyeztünk, és azt mondom, hogy ez egy fél győzelem volt, ami részben a 48-49-es forradalomnak is köszönhető. Sokan haltak meg a békéért, de talán megérte.

Magyarország második aranykorának is nevezhetnénk ezt az időszakot, ha nem egy gazdasági, politikai és társadalmi téren is haldokló rendszer részeivé váltunk volna az 1867-es paktummal. Ez egyébként nagyon is jelentős haszonnal kecsegtetett a magyari-uraknak, akik aztán le is fölözték a hasznot. Móricz halhatatlan regénye a Rokonok, egy későbbi korrajz hűen be is mutatja ezt. Mintha csak ma íródott volna.

Az első világháború aztán új korszakot nyitott, de sajnos a lehető legrosszabb értelemben.

A világháború utáni vérfagyasztó és igazságtalan arculcsapása az országnak máig olyan emlék, amivel egyszerűen nem tudunk szembenézni. Nem vagyunk elég érettek ahhoz, hogy feldolgozzuk ezt az élményt.

A Horthy-korszak volt az első kísérlet arra, hogy ne kelljen szembenézni saját rossz döntéseinkkel. A történet végét mindenki ismeri. Megint a vesztesek közé kerültünk. Jöttek a kommunisták, és ez ellen semmit nem tehettünk volna még akkor sem, ha a jó oldalon álltunk volna. Teheránban, Jaltában és Potsdamban már minden eldőlt.

1956. A nemzet egysége megint megkérdőjelezhető. Sokakat a bosszú hajt, de védelmükre legyen mondva, hogy a sztálinista diktatúra túlkapásaira adott válaszok legalább egy része igazságos volt. Azt Danton, Marat, Saint-Just és Robespierre óta tudjuk, hogy a forradalom igazságtalan, és a sok bűnös mellett ártatlanok is meghalnak. Hát itt is ez történt, és ennek köszönhető, hogy a mai napig megosztott a kérdésben az ország. Nem haragudhatunk azokra, akiknek a szülei ártatlanul a lámpavasakon végezték, és a mai napig ellenforradalomnak tartják 1956 október 23.-át.

Viszont 56 eleve halálra volt ítélve. Az atomháború árnyékában nem számíthattunk a nyugat támogatására. Nem is támogattak minket. El is buktunk. Orosz csizma alá kerültünk, és az orosz csizma kemény.

1989. Rendszerváltás. Mindenki boldog, de közben a gazdasági káoszt kihasználó magyari-urak egy új generációja nő ki a földből. Demokratáknak nevezik magukat, akiknek a kezében a politika csak egy eszköz a pénz és a hatalom megszerzéséért folytatott harcban. Gonosz játékot űznek. Eleinte sok a szétosztani való, mindenki odakap ahol többet sejt, de soknak jut így is. Később már egymást kell akasztani a pénzért.

Új nemzedékek alapjait rakják le az új szerencsevadászok, miközben az átlagember, akinek a legfőbb dolga az lesz, hogy higgyen, elkezd hinni. De nem annak amit a vaksi szemével lát, a süket fülével hall, vagy a tompa agyával gondol. Ezekre a szervekre nincsen többé szüksége senkinek. A demokraták és politikusok szemével látnak, az ő fülükkel hallanak, azt gondolják amit ők akarnak, és azt mondják amit ők akarnak hallani. Ehhez nincsen szükség agyra. Ezt a zombik is megcsinálják.

Az legutóbbi esély a társadalom felnőtté válására ismét elveszett. A remény, hogy egy régió vezető erejévé válunk, hogy büszkévé tegyük azokat a magyarokat akik a határ túloldalán élnek, hogy szövetségeseket szerezzünk a körülöttünk lévő országokban, elveszett. A magyar nemzet megosztottabb mint valaha. Nem vita ez, hanem háború. Háború amit gyűlölet vezérel. Az ész csatát vesztett az érzelmek ellen.

A magyarok megosztottsága már nem csak itthon érezhető. A határ túloldalára is átvittük a hülyeséget. Minden országban ahol a Magyar kisebbségben él, ott összefogásra lenne szükség. Egy közös frontra melyet a nemzetiséget elnyomó rendszer ellen állítunk. Ehelyett kisebb pártokra oszlanak, politikai nézetek alapján döntenek arról, hogy ki magyar és ki nem az. Szavukat, erejüket vesztett közösségek harcolnak, inkább egymás ellen mint a saját jogaikért.

Amikor pedig rájönnek, hogy valami nincs jól, egyből megkeresik ki a hibás. Rendszerint meg is találják. Másban. Mindig másban. Mert könnyebb a szálkát észrevenni más szemében, mint sajátunkban a gerendát, mondta nekem ezt már Anikó néni is az általános iskolában, amikor a másikra mutogattam. Én tanultam belőle. Mert én különleges vagyok? Nem. Mert emlékezni akarok. Mert gondolkozni akarok. Mert a saját gondolataimat értékesnek tartom. Mert én elhiszem magamról, hogy nekem is lehetnek értékes gondolataim. De azt is elhiszem, hogy neked is lehetnek. És meghallgatlak. Legfeljebb vitatkozom. Még az is meglehet, hogy meg tudsz győzni.

Elkavarodtam. A megosztott magyarokról volt szó, akikre nem kell odafigyelni. Mert megosztottak, és gyengék. Mert azok akarnak lenni. Hát tessék...

  • Telefonos lelki-elsősegély szolgálat világnapja
  • Nepomuki Szent János napja

A görög államcsőd rémével foglalkozik az egész világ. Az eurozóna szétesésével riogatnak, miközben a Forint ismét harmatgyenge. Ezek mellett bármilyen hír eltörpül, de azért találtam egyet ami felpumpálta kicsit a vérnyomásomat.

Az indexen megjelent cikk arról szól, hogy már térfigyelő kamerából is büntet a rendőr.

Magamról annyit, hogy sok éve vezetek már, sőt mivel egy évig éltem az USA-ban, ott is sikerült rengeteg vezetési tapasztalatot szereznem. B és C jogsim is van. A Wartburgtól a Kombi Mondeón át az AVIA-ig sok mindent vezettem már, tehát nem vagyok mazsola.

Épp a külföldi tapasztalataim okán látom, hogy az itthoni utakon bizony főleg farkasok közlekednek, tisztelet az üdítő kivételeknek. Kézből mobiltelefonálós, nem ritkán sms-írós, gyereket illetve kutyát vezetés közben ölben tartó, gyorshajtó, követési távolság nem betartó, figyelmetlenül parkoló, szabályokat áthágó, paraszt módon parkoló, roki-kártya hamisító sofőr a magyar. Itthon úgy érezzük, hogy az autó hatalom, pedig minél több ember vélekedik így az utakon, annál több veszélyes helyzet alakul ki adott nagyságú útfelületen.

Néha a hajam szála is az égnek áll, amikor index nélkül sávot váltogató, belső sávból index nélkül jobbra kanyarodó potenciális gyilkosokat látok, vagy amikor országúton a teherautó mögül úgy előznek, hogy a végén hárman megyünk el egymás mellett a kétszer egysávos úton. Szóval autót vezetni Magyarországon fokozottan veszélyes üzem.

Én azt vallom, hogy a KRESZ egy olyan rendszer, amelyben a szabályok úgy vannak megalkotva, hogy a közlekedésben résztvevők a balesetek elkerülésével közlekedhessenek. Ez azt jelenti, hogy ha mindenki betart minden szabályt, akkor nincsen lehetőség balesetet szenvedni. Persze leszámítva a műszaki hibákból adódóakat, amelyek ellen semmilyen szabály nem véd.

Amerikában például egyszerű dolgom volt a sebességkorlát betartásával. Mert a sofőrök 95%-a tartotta magát hozzá. Itthon, ahol pont fordított az arány mindig őrlődöm, hogy az a biztonságos, ha egy 50-es úton 50-el, a 70-esen 70 megyek, vagy ha felveszem a forgalom ritmusát, és mindegyik korlátra rádobok még egy tízest, mert mindenki úgy tudja, hogy akkor még nem büntet a rendőr, és az azt jelenti, hogy annyival lehet menni.

Azt is értem, hogy a felüljárókon és hidakon, ahol a rendőr nem tudja kirakni a traffipaxot, a magyar sofőr fejében megszűnik a sebességkorlátozás, és akár 100-al is lehet menni büntetlenül. A mobiltelefonálókat sem büntetik, mert nehéz bizonyítani, tehát mobilozni is lehet. Pedig az autó árának 1-2 ezrelékéért már vehetünk headsetet, és nem kellene azon tanakodni, hogy a maradék egy kezünkkel sebességet váltsunk vagy kormányozzunk.

Én pedig ezek után úgy döntöttem, hogy kb 120 000 Km-el a hátam mögött inkább kirakom a T-betűt. Mintha egy másik autóban ültem volna. Hirtelen mindenki betartja mögöttem a követési távolságot. Mehetek az 50-es úton 50-el, senki nem dudál, türelmesen megelőznek ahol lehet. Apám, ez egy másik ország, gondoltam, és azóta is T-betűvel közlekedek.

A T-betű előtt leginkább attól féltem, hogy ha megállok a sárga lámpánál, ahol egyébként ha áthaladok meg is büntethetnek, egy könnyű lábú ódis magából kiindulva úgy gondolja, hogy én még átmegyek, és akkor már ő is. Persze a vége csatt.

Nem a légből kapom, a Hungária-Mogyoródi kereszteződésben már láttam ilyet. Az ódis-ra már korábban figyelmes lettem, mert index nélkül cikázott a sávok között a jobb pozícióért, de én inkább hagytam is, hogy elém vágjon, mert inkább előttem legyen az ilyen baromállat.

Szóval 100 méterrel előrébb és egy sávval kijjebb sárga-csatt. Az ódis vérben forgó szemekkel szált ki, és üvöltözött a szabályosan megálló autó sofőrjével, hogy miért állt meg, amikor 70-es úton tovább sárga a lámpa.

A kereszteződésekben elhelyezett kamerák ötletét én támogatom. Támogatom, de nem feltételek nélkül.

A magyar rendőr ugyanis úgy viselkedik mint egy túlzsúfolt halastó szélén a pecás. Bárhová kiveti a horgot, az biztos, hogy akad rá valami. Ahogy a horgásznak ilyenkor az a dolga, hogy minél több halat fogjon, úgy a rendőrt is csak az az egy gondolat foglalkoztatja, hogy minél több legyen a bevétel.

Pedig az ilyen és ehhez hasonló rendőri intézkedések célja papíron nem az, hogy minél több bírságot rójanak ki, hanem az, hogy előre elvegyék az emberek kedvét a szabálytalankodástól.

Ha minden lámpán lenne ilyen rendszer, senki nem menne át a piroson, senki nem tolná be az előtte lévőt a beállt kereszteződésbe, sőt be sem állna a kereszteződés, mert mindenki emlékezne a szabályra, hogy a kereszteződésen való áthaladás előtt zöld jelzés alatt is meg kell bizonyosodni arról, hogy a gépjármű el is tudja hagyni az adott kereszteződést.

Persze ez nem megvalósítható, mert az sokba kerülne, és ismerve a magyar közbeszerzési eljárások hatékonyságát, még annak is a három-négyszeresét fizetnénk érte.

Maradna a jelzés, ami figyelmeztetné a sofőrt arra, hogy itt kérem rápacsálhatsz ha rajtakap a kamera. Felrakhatnának a lámpákra visszaszámlálót is, sőt ezek együttes alkalmazásával még csodát is lehetne tenni. Persze akkor nem lenne bevétel a büntetésből, de ha megnézzük, hogy mennyibe kerül a TB-nek a balesetet szenvedett emberek ellátása, akkor képet kaphatnánk arról, hogy a bevétel kiesés vagy a kiadáscsökkentés működik hatékonyabban.

Na mindegy, mindenki döntse el mit gondol erről. A könnyű lábú ódis úgyis mást gondol, mint a buszsofőr. Vagy az egyszeri kínai, akikről kezdem azt gondolni, hogy genetikailag képtelenek a vezetésre, és a szabályok betartására.

Na! Még egy hír az indexen. Nem klasszikus, hanem inkább egy videoriport a kereki Horthy-szobor elleni merényletről.

Amikor általános iskolába jártam a nyolcvanas évek végétől a kilencvenes évek elejéig, egy ragyogó történelem-tanárnő szerettette meg velem a történelmet. Nála nem az évszámok bemagolása volt a fő cél, hanem a történelmi összefüggések felismerése. Neki köszönhettem, hogy a középiskolában is végig kitűnő voltam ebből a tárgyból, és dicsérettel érettségiztem belőle.

Azt gondolom, hogy nagy igazság az, hogy a történelmet mindig a győztesek írják. Sőt! Nem is egyszer írják újra.

Emlékszem, hogy fel voltam háborodva eleinte, amikor a szlovák és román közoktatásról terjedő hírek és rémhírek érkeztek, melyben a magyar történelemről megalázó módon oktattak saját országukban. A dolog frusztrált és minden szlovákot és románt meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben. Mert én büszke voltam arra amit a történelem órákon tanultam.

Azóta már tudom, hogy a történelem képlékeny. Már nem hiszem el azt, amit egyszer elolvasok, és nem ragadtatom magam kanál vízben való fojtogatásra sem.

Amikor először tanultam a második világháborúról 94-ben, Horthy negatív hős volt. Aki az egyik legfőbb okozója volt annak, hogy Magyarország Hitler csatlósállamává vált. Aki biciklis hadtestekkel nevettette meg az oroszokat, aki engedte, hogy cigányokat és zsidókat szállítsanak a haláltáborokba, aki nem ragadta meg az alkalmat arra, hogy idejében kilépjen a háborúból, és aki miatt újra a vesztesek közé kerültünk.

Tibi-néni a 98-ban középiskolában már kicsit árnyalta a képet. Nem mondta, hogy mindaz amit fent leírtam nem történt meg, de próbálta vázolni a kényszerpályát, amit ez az ember egy idő után már nem tudott elhagyni.

Érdekes módon csak jóval később, ismertem meg az első világháború Horthyját, aki hordágyon, sebesülten irányította a Novara-rajt egy tengeri csatában.

Ellentmondásos információk egy emberről, amelyek a kor függvényében változnak.

Viszont voltak családtagjaim, akik a saját bőrükön érezhették a második világháború borzalmait. Az ő történetükben Horthy nem volt hős, nem volt kényszerpályán mozgó nagy ember. Ők családtagokat vesztettek, barátokat vesztettek, szörnyűségeket láttak, éheztek és fáztak, és mindezekért az akkor már Kormányzói rangra emelkedett Horthyt tették felelőssé. Ők biztosan nem állítottak volna szobrot neki.

Ha nem a gyűlölet vezetne sok embert ebben az országban, akkor talán az is eszükbe jutna, hogy mennyit szenvedett Horthy kormányzósága alatt az a több százezer magyar állampolgár akik anélkül, hogy korábban kérdezte volna őket valaki, véletlenül zsidónak vagy cigánynak születtek. Akkor talán nem állítanának szobrot ennek az embernek, akinek a tettei, legalábbis megkérdőjelezhetőek.

Sajnos azonban a szobor áll, és minden bizonnyal állni is fog. Egyedüli ki nem mondott célja pedig ennek a szobornak a kihívás. Nem a tengeri csata hősének szól, nem az embernek, mert az nem számít. Azoknak szól, akik a szobor létét is fenyegetésként élhetik meg. A zsidóknak, cigányoknak, liberálisoknak és mindenkinek aki másképp gondolkodik.

Amikor régen a történelmet tanultam, büszke voltam arra, hogy Magyar vagyok. Amikor ma újságot olvasok, és körülnézek ebben a széjjelszakadt, indulatoktól vezérelt országban, már tudom, hogy egyáltalán nem a büszkeség az ami eltölt mikor arra gondolok, hogy Magyar vagyok és nem turista.

Először is szeretnék bocsánatot kérni, bár nem vagyok benne biztos, hogy sokan háborodtak fel emiatt, de a tegnapi bejegyzés kimaradt. Így nem lett megemlítve a harmadik fagyosszentünk Bonifác sem. Mentségemre legyen mondva, hogy magánéleti problémáim nem adtak lehetőséget a blog folytatására. Remélem ilyen és ehhez hasonló esetek nem fordulnak elő.

Tehát először is nézzük, mit ír a kalendárium Május 15.-ről.

  • Állat- és Növényszeretet napja - A budapesti állatkertben 1994-ben rendezték először

Aztán jöjjön az egyetlen említésemre méltó cikk, amely azonnal előhozta belőlem az írókészségemet.

Benedek Tibort felháborította a génvizsgálat (index.hu)

Kulturált országokban kiröhögnék a hírt, és egyébként a kuruc.info-n terjedő bármilyen állításnak kb. annyi a valóságtartalma mint ősbükkösben az orchideának, vagy mint DNS-ben a zsidó-génnek.

Nézzük akkor a "hír" tudományos alapjait:

először is, hogy mik azok a markerek

A genetikai markerek olyan speciális gének vagy DNS szekvenciák, amelyek mindig egy adott kromoszómán egy meghatározott helyen fordulnak elő. Ezek a szekvenciák öröklődőek, így egy idő után egy zárt közösségen belül nagy valószínűséggel elterjednek. Az ilyen csoportokra jellemző markerek ismeretével bizonyos valószínűséggel meghatározhatjuk egy egy csoport mozgását a teljes populáción belül, és ennél is kisebb valószínűséggel megállapíthatjuk az egyes egyedekről, hogy részei -e az adott csoportnak.

Azonban ezek a markerek nem szükségszerűen fordulnak elő az adott csoport minden tagjában. Az egyes markerek előfordulása egy adott csoporton belül csak és kizárólag statisztikai módszerekkel kerül felmérésre. Vagyis lehet, ha vannak is a sémi származású emberekben a sémi népcsoportra jellemző markerek, azok nem fordulnak elő a teljes sémi populációban.

Más megközelítésből is marhaság a hír. Az emberi gének ugyanis sok dologért okolhatóak a szemszíntől a cisztás fibrózisig, de a vallás már igazán nem genetikai kérdés. Persze meg lehet állapítani, hogy egy ember melyik népcsoportból származik, és talán a sémi-eredetű markereket is ki lehet zárni, de ez még mindig nem jelenti azt, hogy nincsenek zsidó vallásúak az őseink között.

Mondom ezt még akkor is, ha a zsidó-vallás szerint a zsidó-vér csak anyai ágon öröklődik. Ez azt jelenti, hogy csak a zsidó nőktől származó gyerek tekinthető zsidónak. Egy zsidó apától, de keresztény anyától született gyermek nem. Persze ezt a genetika nem tudja, mint ahogyan azt sem, hogy valaki 100%-ban sémi-mentes génekkel hogyan veszi fel a szabad akaratának köszönhetően az izraelita vallást.

Idézem a genetikus véleményét, amit az index legújabb a témában megjelent cikkében olvashatunk:

Bálint Bálint László, a Debreceni Egyetem Klinikai Genomikai Központjának adjunktusa hétfőn elmondta, hogy azt önmagában lehetséges vizsgálni, hogy egy genetikai marker valakinél előfordul vagy sem. Azt is, hogy ez a marker egy népcsoportban milyen gyakorisággal fordul elő. A marker populáció szintű gyakorisága vizsgálható, de a dolog visszafelé nem igaz. Vagyis abból, hogy valakinek hiányzik egy ilyen markere, még nem következik, hogy az őseinél is hiányzott, illetve nem zárja ki egy népcsoporthoz való tartozását. - magyarázta a kutató orvos.

Egyébként nem is az a baj, hogy ilyen híreket vannak a kuruc.info-n, hanem az, hogy ezt ma Magyarországon komolyan kell venni, és egy olimpikonnak kell emiatt magyarázkodnia.

A tudatlanság egyébként nem bűn. Az a bűn ha valaki ezt kihasználja a saját céljai érdekében.

  •  Az egészség és a biztonság nemzetközi napja a bányaiparban
  • Szervác a második "fagyosszent" a mai Belgium területén lévő Touger püspöke volt, és aggastyánként 384-ben szenvedett vértanúhalált

 

Ilyet ritkán láthat: luxusvilla belülről és szlovák rendszám

 Ma már nem akarok sokat beszélni, de ez azért nem kis pálya. Vállalkozó barátunk milliomos, nem fizet adót, nem fizeti a számlákat. Nem vállal semmilyen közösséget azokkal, akinek a pénzét költi. Szerintem őt is halálra lehetne ítélni. Kínában meg is tennék.