• Telefonos lelki-elsősegély szolgálat világnapja
  • Nepomuki Szent János napja

A görög államcsőd rémével foglalkozik az egész világ. Az eurozóna szétesésével riogatnak, miközben a Forint ismét harmatgyenge. Ezek mellett bármilyen hír eltörpül, de azért találtam egyet ami felpumpálta kicsit a vérnyomásomat.

Az indexen megjelent cikk arról szól, hogy már térfigyelő kamerából is büntet a rendőr.

Magamról annyit, hogy sok éve vezetek már, sőt mivel egy évig éltem az USA-ban, ott is sikerült rengeteg vezetési tapasztalatot szereznem. B és C jogsim is van. A Wartburgtól a Kombi Mondeón át az AVIA-ig sok mindent vezettem már, tehát nem vagyok mazsola.

Épp a külföldi tapasztalataim okán látom, hogy az itthoni utakon bizony főleg farkasok közlekednek, tisztelet az üdítő kivételeknek. Kézből mobiltelefonálós, nem ritkán sms-írós, gyereket illetve kutyát vezetés közben ölben tartó, gyorshajtó, követési távolság nem betartó, figyelmetlenül parkoló, szabályokat áthágó, paraszt módon parkoló, roki-kártya hamisító sofőr a magyar. Itthon úgy érezzük, hogy az autó hatalom, pedig minél több ember vélekedik így az utakon, annál több veszélyes helyzet alakul ki adott nagyságú útfelületen.

Néha a hajam szála is az égnek áll, amikor index nélkül sávot váltogató, belső sávból index nélkül jobbra kanyarodó potenciális gyilkosokat látok, vagy amikor országúton a teherautó mögül úgy előznek, hogy a végén hárman megyünk el egymás mellett a kétszer egysávos úton. Szóval autót vezetni Magyarországon fokozottan veszélyes üzem.

Én azt vallom, hogy a KRESZ egy olyan rendszer, amelyben a szabályok úgy vannak megalkotva, hogy a közlekedésben résztvevők a balesetek elkerülésével közlekedhessenek. Ez azt jelenti, hogy ha mindenki betart minden szabályt, akkor nincsen lehetőség balesetet szenvedni. Persze leszámítva a műszaki hibákból adódóakat, amelyek ellen semmilyen szabály nem véd.

Amerikában például egyszerű dolgom volt a sebességkorlát betartásával. Mert a sofőrök 95%-a tartotta magát hozzá. Itthon, ahol pont fordított az arány mindig őrlődöm, hogy az a biztonságos, ha egy 50-es úton 50-el, a 70-esen 70 megyek, vagy ha felveszem a forgalom ritmusát, és mindegyik korlátra rádobok még egy tízest, mert mindenki úgy tudja, hogy akkor még nem büntet a rendőr, és az azt jelenti, hogy annyival lehet menni.

Azt is értem, hogy a felüljárókon és hidakon, ahol a rendőr nem tudja kirakni a traffipaxot, a magyar sofőr fejében megszűnik a sebességkorlátozás, és akár 100-al is lehet menni büntetlenül. A mobiltelefonálókat sem büntetik, mert nehéz bizonyítani, tehát mobilozni is lehet. Pedig az autó árának 1-2 ezrelékéért már vehetünk headsetet, és nem kellene azon tanakodni, hogy a maradék egy kezünkkel sebességet váltsunk vagy kormányozzunk.

Én pedig ezek után úgy döntöttem, hogy kb 120 000 Km-el a hátam mögött inkább kirakom a T-betűt. Mintha egy másik autóban ültem volna. Hirtelen mindenki betartja mögöttem a követési távolságot. Mehetek az 50-es úton 50-el, senki nem dudál, türelmesen megelőznek ahol lehet. Apám, ez egy másik ország, gondoltam, és azóta is T-betűvel közlekedek.

A T-betű előtt leginkább attól féltem, hogy ha megállok a sárga lámpánál, ahol egyébként ha áthaladok meg is büntethetnek, egy könnyű lábú ódis magából kiindulva úgy gondolja, hogy én még átmegyek, és akkor már ő is. Persze a vége csatt.

Nem a légből kapom, a Hungária-Mogyoródi kereszteződésben már láttam ilyet. Az ódis-ra már korábban figyelmes lettem, mert index nélkül cikázott a sávok között a jobb pozícióért, de én inkább hagytam is, hogy elém vágjon, mert inkább előttem legyen az ilyen baromállat.

Szóval 100 méterrel előrébb és egy sávval kijjebb sárga-csatt. Az ódis vérben forgó szemekkel szált ki, és üvöltözött a szabályosan megálló autó sofőrjével, hogy miért állt meg, amikor 70-es úton tovább sárga a lámpa.

A kereszteződésekben elhelyezett kamerák ötletét én támogatom. Támogatom, de nem feltételek nélkül.

A magyar rendőr ugyanis úgy viselkedik mint egy túlzsúfolt halastó szélén a pecás. Bárhová kiveti a horgot, az biztos, hogy akad rá valami. Ahogy a horgásznak ilyenkor az a dolga, hogy minél több halat fogjon, úgy a rendőrt is csak az az egy gondolat foglalkoztatja, hogy minél több legyen a bevétel.

Pedig az ilyen és ehhez hasonló rendőri intézkedések célja papíron nem az, hogy minél több bírságot rójanak ki, hanem az, hogy előre elvegyék az emberek kedvét a szabálytalankodástól.

Ha minden lámpán lenne ilyen rendszer, senki nem menne át a piroson, senki nem tolná be az előtte lévőt a beállt kereszteződésbe, sőt be sem állna a kereszteződés, mert mindenki emlékezne a szabályra, hogy a kereszteződésen való áthaladás előtt zöld jelzés alatt is meg kell bizonyosodni arról, hogy a gépjármű el is tudja hagyni az adott kereszteződést.

Persze ez nem megvalósítható, mert az sokba kerülne, és ismerve a magyar közbeszerzési eljárások hatékonyságát, még annak is a három-négyszeresét fizetnénk érte.

Maradna a jelzés, ami figyelmeztetné a sofőrt arra, hogy itt kérem rápacsálhatsz ha rajtakap a kamera. Felrakhatnának a lámpákra visszaszámlálót is, sőt ezek együttes alkalmazásával még csodát is lehetne tenni. Persze akkor nem lenne bevétel a büntetésből, de ha megnézzük, hogy mennyibe kerül a TB-nek a balesetet szenvedett emberek ellátása, akkor képet kaphatnánk arról, hogy a bevétel kiesés vagy a kiadáscsökkentés működik hatékonyabban.

Na mindegy, mindenki döntse el mit gondol erről. A könnyű lábú ódis úgyis mást gondol, mint a buszsofőr. Vagy az egyszeri kínai, akikről kezdem azt gondolni, hogy genetikailag képtelenek a vezetésre, és a szabályok betartására.

Na! Még egy hír az indexen. Nem klasszikus, hanem inkább egy videoriport a kereki Horthy-szobor elleni merényletről.

Amikor általános iskolába jártam a nyolcvanas évek végétől a kilencvenes évek elejéig, egy ragyogó történelem-tanárnő szerettette meg velem a történelmet. Nála nem az évszámok bemagolása volt a fő cél, hanem a történelmi összefüggések felismerése. Neki köszönhettem, hogy a középiskolában is végig kitűnő voltam ebből a tárgyból, és dicsérettel érettségiztem belőle.

Azt gondolom, hogy nagy igazság az, hogy a történelmet mindig a győztesek írják. Sőt! Nem is egyszer írják újra.

Emlékszem, hogy fel voltam háborodva eleinte, amikor a szlovák és román közoktatásról terjedő hírek és rémhírek érkeztek, melyben a magyar történelemről megalázó módon oktattak saját országukban. A dolog frusztrált és minden szlovákot és románt meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben. Mert én büszke voltam arra amit a történelem órákon tanultam.

Azóta már tudom, hogy a történelem képlékeny. Már nem hiszem el azt, amit egyszer elolvasok, és nem ragadtatom magam kanál vízben való fojtogatásra sem.

Amikor először tanultam a második világháborúról 94-ben, Horthy negatív hős volt. Aki az egyik legfőbb okozója volt annak, hogy Magyarország Hitler csatlósállamává vált. Aki biciklis hadtestekkel nevettette meg az oroszokat, aki engedte, hogy cigányokat és zsidókat szállítsanak a haláltáborokba, aki nem ragadta meg az alkalmat arra, hogy idejében kilépjen a háborúból, és aki miatt újra a vesztesek közé kerültünk.

Tibi-néni a 98-ban középiskolában már kicsit árnyalta a képet. Nem mondta, hogy mindaz amit fent leírtam nem történt meg, de próbálta vázolni a kényszerpályát, amit ez az ember egy idő után már nem tudott elhagyni.

Érdekes módon csak jóval később, ismertem meg az első világháború Horthyját, aki hordágyon, sebesülten irányította a Novara-rajt egy tengeri csatában.

Ellentmondásos információk egy emberről, amelyek a kor függvényében változnak.

Viszont voltak családtagjaim, akik a saját bőrükön érezhették a második világháború borzalmait. Az ő történetükben Horthy nem volt hős, nem volt kényszerpályán mozgó nagy ember. Ők családtagokat vesztettek, barátokat vesztettek, szörnyűségeket láttak, éheztek és fáztak, és mindezekért az akkor már Kormányzói rangra emelkedett Horthyt tették felelőssé. Ők biztosan nem állítottak volna szobrot neki.

Ha nem a gyűlölet vezetne sok embert ebben az országban, akkor talán az is eszükbe jutna, hogy mennyit szenvedett Horthy kormányzósága alatt az a több százezer magyar állampolgár akik anélkül, hogy korábban kérdezte volna őket valaki, véletlenül zsidónak vagy cigánynak születtek. Akkor talán nem állítanának szobrot ennek az embernek, akinek a tettei, legalábbis megkérdőjelezhetőek.

Sajnos azonban a szobor áll, és minden bizonnyal állni is fog. Egyedüli ki nem mondott célja pedig ennek a szobornak a kihívás. Nem a tengeri csata hősének szól, nem az embernek, mert az nem számít. Azoknak szól, akik a szobor létét is fenyegetésként élhetik meg. A zsidóknak, cigányoknak, liberálisoknak és mindenkinek aki másképp gondolkodik.

Amikor régen a történelmet tanultam, büszke voltam arra, hogy Magyar vagyok. Amikor ma újságot olvasok, és körülnézek ebben a széjjelszakadt, indulatoktól vezérelt országban, már tudom, hogy egyáltalán nem a büszkeség az ami eltölt mikor arra gondolok, hogy Magyar vagyok és nem turista.

A bejegyzés trackback címe:

https://nepnewsda.blog.hu/api/trackback/id/tr74519498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.